Rólunk

Bakonyi Zsuzsa vagyok, sokaknak csak Zsabu. A Túrázom oldal egyik megálmodója. Bronzjelvényes, gyalogos túravezető, természetszerető, mesekedvelő, lélekbúvárkodó, alkotó. Sok mindent kihagytam, ami jellemezhet, és biztosan jönnek még új titulusok az évek során. Jelen pillanatban ez vagyok én.
Már gyermekkoromban szerettem kint lenni a természetben, megcsodálni mindazt, ami körülvesz minket. Sok évvel ezelőtt nagy lelkesedéssel vetettem bele magam a túrázásba, országunk felfedezésébe. Hiszem, hogy nem véletlenül születtünk ide, és tudom, hogy itthon is számtalan felfedezésre váró csoda van számunkra.
2023. decembere óta vezetek túrákat. Tavaly megszületett bennem az elhatározás, hogy szeretnék túravezető lenni, és a saját szemüvegemen keresztül megmutatnám a természetet másoknak. Sőt, nemcsak a természetet, hanem azzal együtt a lelkünket is. Az enyémet, a tiédet, a miénket.
Hiszen minden emberben egy különleges lélek lakozik. Valaki már megismerte ezt a benne lakozó különleges lelket, van, aki még csak keresi önmagában. De aki megtalálja, másként néz az életre, önmagára és a világra.
Ebben a keresésben, felfedezésben szeretnénk segíteni Neked, a természeten keresztül.

Ferenczi Gergely vagyok, a Túrázom kezdeményezés másik ötletgazdája.
Az életem nagy részét átdolgoztam különböző vállalkozásokban, gazdálkodásban. Mindegyikben fontos szerepe volt a természetnek, a jó levegőnek, a szabad térnek.
Ezt csak így visszatekintve felnőtt múltam 30 évére, látható és nyilvánvaló, hogy mindig ebben a közegben éreztem jól magam. Mint minden embernek ezen a fizikai síkon a fő mindennapi élménye az, ha megtapasztalhat valami nálánál hatalmasabb, kiismerhetetlen csodákkal teli szépséget.
Ez egyben lehetőség és motiváció is az örök lelkesedés megéléséhez, amiben úgy érzem, folyamatos fejlődésben lehetett részem.
Tettünk már kísérleteket arra, hogy hozzunk a fent említett természet adta lehetőséggel mások életébe is élményeket, kapcsolódásokat, megoldásokat bizonyos életszakaszokban jelentkező problémákra. Ezek visszajelzései egyértelműen pozitívak voltak.
Mivel már régóta az motivál, hogy hogyan tudok segíteni másokat a lelki, szellemi fejlődésükben, megtaláltuk és kidolgoztuk Zsabuval ezt a módszert, hogy visszahangoljunk embereket saját, természetes benső lelki világuk közelébe.
Különleges túrára hívunk benneteket, amely során találkozhattok igazi, álarcok nélküli önvalótokkal.
Ti készen álltok a találkozásra önmagatokkal?

A bázis helyszín bemutatása
A videókat készítette: Monhalt Ákos